Szabadság

Ez a kép annyira megfogott...! *.*

Teréz anyu?

Igen, épp itt az ideje valami érdemlegeset is írni. Tudom, tudom, bocsi, de amióta Pszichónéninél voltam, írogatom szorgalmasan a naplómat és mivel oda ugye minden szépen mehet kertelés nélkül, ezért amikor fáradtan hazaesek és annyi energiám még van, hogy ölemben nyugvó kezeimet bámuljam, miközben fél órán keresztül próbálom magam rávenni a fogmosásra, meg a pizsibe öltözésre, ide is alkotni valamit már komolyabb kihívássá válik. Pedig hát vannak továbbra is olyan gondolataim, mindenfélém, amit megoszthatnék a közzel. Például, hogy a karórám végre jól jár, mert eljött a téli időszámítás ideje. :D Vagy hogy a virágaim milyen szépek és éledeznek, esetleg bármi egyéb szössz, ami megragadt a buksimban és járattam kicsit rajta a fogaskerekeket (most annyira látom a Modern idők azon jelentét, amikor Charlie Chaplint bekebelezi a gép és tekereg a fogaskerekek között).

Szóval a mai ragacs az "ember tervez, Isten meg röhög és azt mondja rá, hogy NEM" jeligére fut. :) Ma ugyanis valahogy semmi nem akart összejönni. Na, nem bánom annyira, mert azért nem volt vészes nap, főleg miután bementem egy templomba imádkozni.

Igen. Én. Templomba. Nem olvastátok félre! Na nem mintha olyan marhára vallásos lennék, inkább a hit pszichológiai pozitív hatásait díjazom. Maga a katolicizmus teljesen hidegen hagy (mondjuk legalább már nem dühít és késztet káromkodásra, mint hajdanában). Sokkal inkább egyetértek a buddhizmussal, de még abban is van egy-két kitétel, ami "hááááááááttt...! :-/" kategória számomra. Mégis, amióta Erdélyben voltam önkéntes nevelőnő felvettem szokásokat. Például hogy olykor rám tör, hogy bevonuljak egy csendes, üres templomba, elmormoljak egy miatyánkot és úgy egyéb személyes dolgaimmal is számot vessek, majd felálljak, kimenjek. A papokat messzire kerülöm. Gyónni akkor se mennék, ha kergetnének. Előbb megyek pszichológushoz (mint azt tettem is). Eddig ellenálltam a kísértésnek, de ma bementem. Szomorúan tapasztaltam, hogy Pesten a templomokat bezárják lopás ellen. Egy darab imapad volt az üvegajtó elé támasztva, ahonnan látni lehetett az oltár, mellette egy papírlap a figyelmeztetéssel, hogy a helyiséget, csak templomi szolgálat miatt lehet igénybe venni, aztán Tschüss! Oldjátok meg híveim. Dehát mivel bementem és épp átgondolnivalóm, kérnivalóm is lett volna, imára térdeltem, megküzdöttem a miatyánkkal (elakadtam, mert sehogy nem akart eszembe jutni az a fél sor a "... miképpen mi is megbocsájtunk az ellenünk vétkezőknek" előtt), majd előadtam szívem vágyát.

Ha valaki most mindezek után valamiféle szentfazéknak gondol, vagy mint egyes barátaim, angyalnak titulálna, jobb, ha minél előbb kiábrándul. Lehet, hogy pár ismerősöm előtt már soha nem mosom le a Teréz anyu titulust, de azért messze nem vagyok olyan állati jó. Szeretek kedves, gyengéd ember lenni, aki törődik másokkal, és tény és való, hogyha kirabolnak, azzal nyugtatom magam, hogy másnak biztosan jobban szüksége volt az én aprómra, amiből buszjegyet akartam venni, de garantálhatom, olyan felszabadultan és boldogan senki nem énekli az I wanna high way to hell-t, mint én. ;)

Macs a Macskakávézóban

Voltunk ma Korival a Cat Caféban. Nagyon jó volt. :) 15 macskájuk van ès bár nagyon igyekeztem, csak 6-7 ciccnek tudtam megtanulni a nevét. Megbeszéltük Korival, hogy majd még megyünk. Addig a boldogítátokra íme pár kép! :D

Katy Perry - Unconditionally (Lyric Video)

Nem tudom, ki csinálta ezt a klippet, de gyönyörű. :)

Tango Princesse Disney Amv

Annyi szenvedély van ebben a zenében, hogy mindig táncolhatnékom támad tőle! *.*

The Beatles - Hey Jude

Csak arra szeretnék rájönni, miért duruzsol ma egész nap ez a dal a fülemben. De végülis jól esik, nem tagadom. :)

Család nélkül az ember

Mai napi jelige:

"Család nélkül az ember elveszett zsebkendő."

/Vavyan Fable/

Haragudni fogtok, ha ezt most nem magyarázom meg, csak megmosolygom?

Tenger

Az jutott eszembe, hogy ahogy a tenger hullámai a partot mossák, az a hang, amit ilyenkor hallunk, meglehet, hogy valójában az a Föld lélegzésének hangja.

Most miért? Lehetséges...! :P

Napi agymenés Macstól rovatunkat olvashatták! Köszönjük a figyelmet! :D

Home made trükkök edzéshez

Avagy hogyan ússzuk meg occón. :P

Nah szóval, edzegetek, mert ugye azon szerencsés alkatúak közé, akik egy kis darab csokit sem ehetnek büntetlenül (mondjuk nem is tudok megállni egy kis darab csokinál, vagy csak oltári nagy nehezen). Szóval, ha egy kicsit félrefordítom a fejem és folyton korgó gyomromra, valamint állandóan csorgó nyálamra hallgatok, akkor igen könnyen meglendül alattam a ló és máris 5 kilóval nehezebb vagyok, amit aztán hosszú, kemény munkával megpróbálok ismét a normál felé közelíteni. Ki is próbáltam már ezt-azt - már persze, ami ingyen, vagy majdnem teljesen ingyen elérhető számomra. Így jöttem rá, hogy nem kell nekem ilyen kis kétkezes súlyzó, ami 0,5-1 kg-s verzióban is létezik. eszembe jutott egy jóval egyszerűbb és olcsóbb megoldás. Elővettem két kézbe kényelmesen beleférő 1 l-s üveget, megtöltöttem, aztán had szóljon. És működik! :D Szóval nem kell drága edzéskiegészítőkre költeni, elég csak kreatívnak és ügyesnek lenni. :)

Igen, most tökre elégedett vagyok magammal. XD Amúgy is elégettem több, mint 1000 kalóriát ma, szóval jobb kéz, bal váll ütöget. Bravó. :D

Disney - The boy does NOTHING!

A megoldás nem a legelegánsabb, de azért jól össze van rakva és az üzenet is abszolút átjön. :D

Barkóba

Csak hogy lássátok, időnként milyen agymenéseim vannak:

Van egy alapszabályom. Kapcsolatban nem kertelünk. Most jöhetnék azzal, hogy a fiúk/férfiak nem értik a célzásokat, de legyünk őszinték, ez simán lehet nemtől független jelenség. Szoktam mondani: Ha valami baj van, mondd! Nem vagyok gondolat olvasó, ahogy senki más sem. Tök fölösleges Erre tekereg a kígyót, meg Barkóbát játszani:

- Állat?

- Nem.

- Növény?

- Nem.

- Három lába van?

- Igen.

- Tárgy?

- Nem.

- Az a baj, hogy vasárnap elmentem inni a srácokkal?

- Bingó! :P

Szóval lànyok, fiúk, mindenki, ha te nem tudod kitalálni más gondolatait, ne várdd el, hogy a tieidet kitalálják! Még akkor sem, ha számodra tök egyértelmű. :)

Mai Napi jó tanács Macstól rovatunkat olvashatták! Köszönjük, hogy velünk tartottak!

Tökéletlen tökéletesség

Néha elmerengek, hogyha most ebben a szent pillanatban úgy döntenék, hogy egy regényt írok magamról, az életemről, milyen kezdést választanék. sokszor, sokféleképpen kezdtem már. Legtöbbször a születéseim körülményeivel kezdem, aztán elmerengek a gyerekkori történeteken. Ma azonban egy másik megközelítést választottam. Gondoltam, megosztom veletek. :)

Mindannyian sérültek vagyunk. Ki kicsit, ki jobban. Gyakran majdnem egész életünkön át cipelünk magunkkal olyan sebeket, amiket mások, vagy mi magunk okoztunk és az esetek jelentős részében még csak nem is direkt. Lehet egy félresikerült kifejezésmód, vagy valaminek a rossz értelmezése, esetleg szimplán egy ügyetlenül kivitelezett segítői szándék, sőt egy elborult pillanat, amikor nem úgy szólalunk meg, ahogy kellene és valami olyasmiért verjük le valakin a port, aki épp nem is tehet róla, csupán véletlenül rosszkor volt rossz helyen, mi pedig levezettük rajta a frusztráltságunkat. Na és persze vannak a rossz bekötések, amikor a legjobb szándékkal, a tőlünk telhető legnagyobb meggyőződéssel egyszerűen rossz mintát adunk át.

Igen, mindannyian hordozunk és okozunk sebeket egymásnak. Tudva, vagy tudatlanul... Tökéletlenek vagyunk. Tökéletlenségünkben tökéletesek. Csak nyitnunk kellene egymás felé, hogy meglássuk egymásban az értéket. Hiszen nem érdekes, hogy hányan vagyunk ezen a Földön és mind másfélék vagyunk? Befolyásolnak minket a gének, amiket hordozunk, a kultúra, ami körbevesz, a társadalmi elvárások és mi, emberek is befolyásoljuk egymást.

Talán ezért érdekel ennyire a pszichológia; ezt a sokrétű dolgot, a tetteink mögött húzódó indokokat, az örök körforgást, egymásra hatást, a belátható és beláthatatlan következményeket akarom látni, érteni és ezáltal sokkal jobban elfogadni a világot.

Emlékszem, gyerekként egyszer megkérdeztem édesanyámat, hogy miért halnak meg a jó emberek. Azt felelte, hogy minden ember jó valakinek. Valakit mindenki szeret és ha ez így van, képzeljem el, hogy senki nem hal meg, mert mindenki azt akarja, hogy ezek az emberek az életük részei maradjanak. Hát nem népesedne túl így igen gyorsan a Föld? Gyermeki fantáziám meg is jelenítette, hogy már az óceánokon is emberek állnak, mert arrébb lépni sem lenne helyünk. Azt hiszem, ekkor fogadtam el, hogy a halál végülis az Élet része. Azóta rájöttem arra, hogy talán jobb is, ha nem élünk örökké. Szerintem borzasztóan unalmas lenne egy idő után. Az Élet bizonyára nem lenne ilyen értékes dolog számunkra, ha nem fenyegetne a veszély, hogy elveszítsük.

Hát... ez csak úgy eszembe jutott.

Ősz, mert szeretem

Nem titok, hogy őszi gyerek vagyok. Kedvencem a vénasszonyok nyara, de amióta minden héten sétálni járok a családommal, megszerettem az összes évszakot, minden időjárást. Az eső, a szél, a hideg, a hó, a napsütés, a kánikula... akármi történjék is a természet gyönyörűsége és ereje egyszerűen letaglóz. Ma pedig amikor sétáltunk, eszembe jutott egy régi vers, még gyerekkoromból. Emlékszem akkor meg kellett tanulni, mert kötelező volt. Ahogy lépkedtem, ritmusosan mondani kezdtem magamban a sorokat, mint akkor régen, gyerekként, amikor még érzelmek, hátsó gondolatok nélkül szavaltam, mert kellett. De amikor rájöttem, hogy ez így nem jó, mert ezeket a sorokat nem csak úgy levésték, hanem őszinte hittel festettek le egy olyan tájat, egy olyan érzést, amit most teljesen átéltem, megpróbáltam átértelmezni a hangsúlyozást, lágyabbá, kedvesebbé szelídíteni belső hangomat és úgy átérezni ennek a versnek a lényegét.

Hogy ne maradjon homályban, melyik versről van szó, megosztom veletek. Azt hiszem, rá fogtok ismerni. :)

Petőfi Sándor: Itt van az ősz, itt van újra

Itt van az ősz, itt van újra,
S szép, mint mindig, énnekem.
Tudja isten, hogy mi okból
Szeretem? de szeretem.

Kiülök a dombtetőre,
Innen nézek szerteszét,
S hallgatom a fák lehulló
Levelének lágy neszét.

Mosolyogva néz a földre
A szelíd nap sugara,
Mint elalvó gyermekére
Néz a szerető anya.

És valóban ősszel a föld
Csak elalszik, nem hal meg;
Szeméből is látszik, hogy csak
Álmos ő, de nem beteg.

Levetette szép ruháit,
Csendesen levetkezett;
Majd felöltözik, ha virrad
Reggele, a kikelet.

Aludjál hát, szép természet,
Csak aludjál reggelig,
S álmodj olyakat, amikben
Legnagyobb kedved telik.

Én ujjam hegyével halkan
Lantomat megpendítem,
Altató dalod gyanánt zeng
Méla csendes énekem. –

Kedvesem, te ülj le mellém,Ülj itt addig szótlanul,
Míg dalom, mint tó fölött a
Suttogó szél, elvonul.

Ha megcsókolsz, ajkaimra
Ajkadat szép lassan tedd,
Föl ne keltsük álmából a
Szendergő természetet.

Bakonybél

Ma Bakonybélnél voltunk sétálni szüleimmel és a kutyákkal. Sokat fényképeztem, úgyhogy szavaim helyett beszéljenek most a képek. :)

Out of Sight

Ez nagyon kedves kis filmecske. Érdemes végignézni :)

A néma tanú

Régen, még kis tini koromban szentül hittem, hogy én azért születtem erre a világra, hogy az édesanyám támasza legyek, és megvédjem a családom összes tagját, sőt mindenkit, akit szeretek. Féltő gonddal óvtam szeretteimet bármitől, ami bánthatta őket. Ez a késztetés még most is bennem él. Persze nem bírtam a terhelést. Rémálmaim voltak, hogy valamelyik (vagy mindkét) szülőm meghalt, én voltam a szemtanú és megnémultam. Senkinek nem tudtam semmit mondani. A végén már üvölteni próbáltam, szaggatott belülről a bennem rekedt kétségbeesett kiáltás, és fájt, fizikailag fájt, de egy halk nyöszörgés sem hagyta el a számat. Ennek továbbfejlesztett változata volt, amikor arról álmodtam, hogy fáradt vagyok. Ólmos fáradtság lett úrrá rajtam a legalkalmatlanabb pillanatban. Szép lassan összerogytam egy út közepén és tudtam, hogy jönni fog egy autó, de nem tudtam arrébb menni. Szemeim minduntalan leragadtak, testem egyetlen porcikáját sem voltam képes megmozdítani. A nap a szemembe ragyogott bántóan, én pedig nem tudtam semmit sem tenni... Aztán szép lassan ezek a rémálmok elmaradtak, elvégre a testvéreim felnőttek, saját életük lett, aminek bonyolításával elég jól boldogulnak (még ha nem is tökéletesen). Lettek helyette újak, de mégis sokkal kevésbé borzalmasak. Csak egy nem változott soha. Mindig védtem valakit, valakiket. Vagy a családomat, vagy valamelyik számukra fontos tárgyat, vagy gyerekeket. Engem egymagamban ritkán üldöznek, szinte soha sem.

A régi félelmekből szép lassan kinőttem. A vicc az, hogy ezekről a félelmekről szinte soha nem beszéltem senkinek, csak szép csendben emésztettek. Mint például a rettegésem, hogy a szüleimet nehogy érje valami közúti baleset. Azért ezt a félelmemet hoztam fel, mert ugyan nagyjából elmúlt, mégis alkalomadtán vissza-visszaköszön egy-egy stresszesebb időszakomban. Mint most...

Charlie Chaplin - A Világ Legnagyobb Beszéde

Az ígéret szép szó, ha megtartják, vihar jön

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy nagymamám, aki a város túl felén lakik, így amikor felkerekedek, szó szerint teszem biciklire pattanván. Mára megígértem neki, hogy én jól megtanítom érintőképernyős mobilt használni. Hehehe... Csak azzal nem számoltam, hogy ez az érintősökből is egy őskövület, ami édes átmenet a mostani okostelefonok és a régi pötyögősök között, amilyen nekem sosem volt és látni is csak annó exem kezében láttam (azt is csak akkor használtam, amikor a kérésére felvettem és átszállítottam neki). Szóval bőszen tanácstalankodtunk ketten, de arra azért rájöttem, hogyha kis időm lett volna rákészülni a dologra (mondjuk úgy 1-2 óra), pikk-pakk rájöttem volna a nyitjára. Így is meg tudtam mutatni neki a leges legfontosabbakat, de hogy maradjon-e a réginél, vagy használja-e ezt kérdést rábíztam. Mondjuk megmondtam neki, hogy nem bonyolult, ráadásul súgója is van, meg ő sem buta, szerintem tudná kezelni, csak bíznia kell magában. Végül ebben maradtunk. :)

Volt még valami, amivel nem számoltam a mai napra tett ígéretemmel kapcsolatban. Tippek? Pontosan, a címben megadott viharral, ami kezdődött a házból való kiléptemkor és még most is tart. Emiatt nem tudtam biciklizni, csak csupán tolhattam, miközben bőszen átkozódtam, átfagytam és bőrig áztam. A vicces az, hogy az indulás előtt egy órával hajat mostam, mivel pedig nem vagyok a hajszárítók kifejezett híve (szent meggyőződésem, hogy rongálja a hajat), szépen megvártam, amíg megszárad (amúgy is rövid, ez nem sok idő). Nah mire Nagyimhoz értem, ő törölközővel fogadott, hogy ismételten hajat, arcot törölhessek. :D Az élet szép, nem? ^^ Mindezek után Húgom hazatértem után fél órával orvoshoz akart rángatni, mert ő egyedül nem akar menni. A szántnál és kelleténél hevesebben, hangosabban,, agresszívabban tiltakoztam. A szívére is vette, de megértette és elfogadta, hogy most a nem nem talán és nem "háááát... jóóóó". Szóval izgis volt a mai nap. De azért nem egészen bántam meg, hogy átmásztam a városon. Jó volt a Nagyimat látni és beszélgetni vele. :) Ezek olyan igazi nagymama-unoka pillanatok, amiket azt hiszem az embernek nagyon meg kell becsülnie az életében.

A képen látható kutyus a nagyimé. Ugye,milyen cuki?

Yael Naim - New Soul

Ez olyan kedves dal...! Mindig mosolyra késztet. :)

A probléma gyökere?

Oké, köztudott tény, hogy hónapok óta, ha egy pasi ágytornára hív (ÓH! Mily' romantikus lelkek is a hímegyedek, right?), én csak azért kulcsolom össze a két kezem, hogy hálát adjak az égnek, minden krimimániám ellenére sem vagyok elég erőszakos alkat ahhoz, hogy egy fegyver láttán ne rettenjek vissza és empátiából még légpuskát sem szívesen fogok a kezemben céllövészet okán. Mert ha lenne bármiféle fegyverem tuti célkeresztbe fognám a tisztes udvarlókat és nem köszönnék meg őszinte reakciómat még tisztesebb ajánlatukra.

Szóval mondhatjuk, hogy úgy majd fél éve nem vagyok pasizós hangulatomban. Jó, persze hiányzik a szex és igen, néha jó lenne... tartozni valakihez. Azonban ez a vágyam csak a tudatalattimban motoszkál, más rétegeket nem kapirgál bennem. A tudatalattimmal is csak álmaimban szembesülök, akkor elmosolygok rajta, hogy hehe, már megint milyen szépet, kedveset álmodtam és lám, legalább fantáziám megteremti a "normális pasi" ideálját, ha már élőben nem találom őket. De az már szerintem is egy elég durva szint és lehet, érdemes lennem átértékelni pár dolgot, ha álmomban Mr Ideállal úgy találkozom, hogy álombeli alakom egy homoszexuális fiú. Igen! Én is azt mondtam magamban miután felébredtem, hogy 'Holy shit!'

Egyébként mindezek ellenére szent meggyőződésem, hogy mikor szüleim akörül kapirgálnak, mégis mi a zárkózottságom oka (apukám a pasihiányra fogad), akkor igen csak tévednek. Pedig ha tudnák, mennyivel egyszerűbb indokom van rá...! Ki sejti? Senki? No, akkor megsúgom. Pénzhiány. Hónapok óta huzamosan fennállva, tudva, hogy nem hogy támogatni képtelen vagyok a családomat, de még önmagamat sem eltartani (huszonöt évesen ez azért nem dicsőség), hogy legalább könnyebb legyen nekik.

A vicc az, hogy sosem hittem, hogy a pénz olyasmi, ami bármit is pótolna, vagy megoldana, amitől bármi is jobb lenne. Van az a mondás is, hogy a pénz nem boldogít (de jobb egy Merciben sírni, mint egy biciklin :P). Továbbra is így gondolom. Ugyanakkor pár éve rá kellett jönnöm, hogy egy bizonyos mennyiség mégis szükséges a kiegyensúlyozott élethez. Hiszen nem mindegy, hogy amikor úgy döntesz, el tudsz-e menni egy jógatanfolyamra, ahol másokkal lehetsz együtt, barátkozhatsz és fejlődhetsz, vagy leszeded a netről, kizavarod a macskát, aki rád fekszik, miközben épp meditálni próbálsz, letárgyalod a családdal egy kicsavart pózban, hogy csak még öt perc és mindjárt végzel, etc. Szóval lehet, hogy a pénz nem boldogít, de legyünk őszinték, egy bizonyos mennyiség hiánya viszont határozottan tud boldogtalanítani.

Charlie Chaplin - Tempos modernos: Danca

Mozi és egyéb dolgok

Nem tudom, ki tudja, de tegnap és ma mozi ünnep volt, így tegnap, amikor este hatkor hazaestem suliból, szinte csak lepakoltam, ettem, majd a család össze is cuccolt és nekivágott a pesti éjszakának. :D Röviden szólva: moziba mentünk mind az öten. Ilyenre már olyan régen volt példa, hogy nem tudtuk visszaszámolni években, csupán addig jutottunk, hogy hát igen, amikor öten néztük a Sin City-t (kb az első 15 percig, akkor ugyanis érzékeny lelkületü lévén nem bírtam tovább és kimenekültem a moziból).

Amíg vártunk a mozira, kicsit szétszéledtünk. Én a Libribe mentem előzetes terepfelmérés miatt, hogy mégis milyen pszichó könyvet akarjak majd venni, amikor végre (Ó, Mennyei Manna!) végre megérkezik a Diákhitelem. :P Ki is néztem egy Pszichopatológiai tankönyvet és még egy általános pszichológiával foglalkozót (utóbbi posztra legalább két könyv jelentkezik és még nem tudtam eldönteni, mi lenne a jobb). Arról is elábrándoztam, hogy hajj-hajj-hajj, nekem bizony kellene egy könyvespolc csak a pszichológiai témájú könyveimnek.

Mindezek után beettük magunkat a moziba (majdhogynem szó szerint, mert popcornnal nyakig felpakolva nagy üdcsivel bevágódtunk a második sorba) és csodáltuk azt a filmet, amit csupán ennyivel tudnék leírni: tucatjával olcsóbb. :P Hát nem mondom. Ilyen filmet láttam már nem kettőt, nem is hármat. Ha pedig már látott hasonlót, látta majdnem az összeset. Sajnos azok, amiket igazán meg akartunk nézni, már aznap vagy nem voltak adásban, vagy tele volt a terem. De nem bántuk. Itt igazából a családi élmény volt a mérvadó. :)

Kis magyarázat egyébként, hogy miért nem írtam az elmúlt két napban. Pénteken sulim volt és mivel az utolsó órámat az a tanár tartotta, akire különösen tavaly óta pikkelek (még mázli, hogy a fő tárgyainkat ő tartja), mivel baromira lassan, sztorizósan és érthetetlenül magyaráz (esküszöm, mire kapizsgálni kezdem, mit akar, úgy túl magyarázza, hogy forog tőle a fejem és már azt sem értem, amit előtte érteni véltem) és vizsgánál is erősen "gatya függő", hogy miként reagál. Szóval totál kimerülten hazatámojogtam 11-re és mivel másnap ötkor keltem, bocsánat, de nem tudtam összekapirgálni két értelmes mondatot sem. Tegnap már tudtam volna valamit írni, ha ugye nem mentünk volna moziba. Dehát mentünk, szóval megint 11 után zuhantam ágyba majdhogynem végkimerüléssel. :D Hogy azonban elnézzétek "lustaságomat" felrakok egy videót Charlie Chaplinről, mert tegnap első órában megnéztük a modern időket és nagyon tetszett.

Szóval vidám napot mindenkinek! :)

Rihanna feat Jay-Z - Run this town

Dobol a vérem

Találtam egy sort, amit jól esett elolvasni, hogy valaki ezt is leírta.

"Néha a szerelem nem elég ahhoz, hogy együtt élj valakivel."

Milyen fájdalmas és mélyenszántó igazság. :)

Egyébként tegnapelőtt elmentem futni és azóta dobol a vérem. Futni akarok, meg úszni. Igaz ma sétáltam és bicikliztem, de csak a boltba. Az vajon számít. Ilyenkor az ember nem a saját határait feszegeti. Más az, amikor megizzadsz, sípol a tüdőd és köhögsz, de csak utólag. Mintha mérgező levegő, víz és minden rossz eltávozna a testedből.

Azt hiszem csinálok pár felülést. Dobol a vérem...

A spanyol viasz

A hét jelmondata:

"A zavaros felszín igazi káoszt takar."

Megmondom őszintén, nem sok kedvem van itt nyavajogni. Azt hiszem, nem is fogom megtenni mindannak ellenére, hogy le kéne most ülnöm magammal, meg még egy pár emberrel beszélgetni. Igen ám...! Csakhogy... Amióta az eszemet tudom, szinte soha nem tudom rászánni magam, hogy akkor most megmondjam a frankót, vagy legalább megvédjem magam. Nehezen konfrontálódom, ez az igazság. Még amikor nagy levegőt is veszek, hogy na most... Most aztán kipakolok, tessék kapaszkodni annyira nem akarom az illetőt megbántani, hogy az egész magyarázkodásba fullad.

A végső megoldás általában az, hogy egy füzetbe lefirkálgatom sérelmeimet, órákon keresztül zokogok, aztán másnap felkelek és borzasztóan szégyenlem világvége hangulatomat, miközben attól rettegek, nehogy valaki megtudja és ezzel gúnyolódásra adjak okot, vagy az, akivel bajom van, megkérdezze, mi a baj. Soha nem tudom elmondani és ha mégis muszáj oltárira feszélyezve és túl drámázósnak érzem magam.

Nade vissza a fővonalra. A mai magányos drámázásomnak hála megfogalmazódott bennem a spanyol viasz; szörnyen védtelenek vagyunk szeretteinkkel szemben.

Köszönöm a figyelmet. :)

Kill your heroes

Primal Scream - can't go back

Ma valamiért ezzel a számmal a fülemben ébredtem. :D Fel is pörgette a regelemet!

31 kg tömény szeretet

Ma ez a mondat hagyta el Anya száját, amikor Sofie-ról beszélgettünk. Ő egyébként a rottweilerünk. Már raktam fel róla képeket, szóval láthattátok a kis tündérkét. :) A hercegnő  amúgy szívem egyik jó nagy csücske és ma volt egy olyan falka pillanatunk.

Sarokkanapénk van, amire kutyáink, macskáink, s mi magunk is szívesen ülünk lévén, hogy nagyon kényelmes hely. Mellesleg keblenceink párnákon szeretnek aludni, így azokért is folyamatos harcok folynak, melyeket általában ölebeink nyernek.De ma leheveredtem. Igen, elfeküdtem a kanapé hosszabbik oldalán és galád módon párnát is benyúltam, valamint merészeltem még a lábamat is kinyújtani. Így hát Sofienak nem volt más választása a lábamnál lévő "használaton kívüli" párnákra kellett heverednie na meg, mivel útban volt, a lábaimra is. :D Tündérien elszenderedett és a fent említett 31 kg-nyi szeretetcsomag az én lábamon hajtotta édes álomra a fejét. Mi a poén? Nem volt szívem kihúzni alóla. Szóval majd háromnegyed órán keresztül heverészet rajtam, de jól esett.

Igen, igen, kutya mániás vagyok, már én is rájöttem. De azért mulatságos, amikor néha eszembe jut, hogy mások a rottweilereiket kenelben tartják, kutyaólakban altatják még a jól betanított fajtákat is, mi meg házban, párnákon és persze magunkon, tényleg szinte ölebként tartjuk Rogert (a magyar vizslánkat) és őt is. :)
Egyébként azt sajnos nem tudtam lekapni, ahogy rajtam aludt, mivel pont hason feküdtem, de helyette kaptok egy másik édes képet a mi különbejáratú vérengőz fenevadunkról. :D

Jahj, hogy szeretem őket...! Az én édes kis tündérkéim. :)

OneRepublic - Good Life

A jó hangulat örömére :)

Pörgés

Tegnap tréningen voltam. Karrier és életpálya tréningen. Eleinte nem tudtuk, hogy ez tényleg tréning lesz, csupán benne volt az órarendben, hogy akkor szombaton suli és reggeltől estig leadnak egy órát, amin a megjelenés kötelező, ugyanis ha nem megyünk, nem kapunk jegyet. Őszinte lelkesedéssel vágott neki mindenki. Face-en ment a rinya, hogy "Jahahahaaaaj! Neeeeem akarok/tudok meeeeenni...!" De végül talán 2 ember volt, aki nem tudta magát összelapátolni és betámolyogni.

Az évfolyamot egyébként 4 csoportra osztották, 4 különböző terembe, a mi csoportunknak ráadásul 1 órával későbbre is kellett bevándorolni (értsd: nem fél kilencre, hanem fél tízre, de mivel a sulim kint van a világ végén, így is hétkor indultam).

Amikor beértem, még bőven várni kellett (na, nem a trainerre, ő időben jött, mellesleg baromira jóképű volt és pszichológus, ami egy ilyen sznobnak, mint nekem heveny nyálcsorgatást okozott), hát figyeltuk Korival, meg Nándival, hogy pakolja ki körbe a székeket. Viccelődtünk. Mondogattam, hogy "Hűűű! Itt valami baromi kooperatív dolog következik...!", Kori meg totál pánikba esett, hogy jahj, most mi lesz, ő az ilyet nem szereti. Végül csak megérkezett a csapat, a tanárnak rögtön szemet is szúrtam, mivel míg vártunk a többiekre - addigra már az osztályteremben - előadtam, hogy mennyire oda-vissza, jobbra-balra és körkörösen is odavagyok Kim Ki-Duk filmjeiért, főleg a Tavasz., nyár, ősz, tél... és tavaszért. El is meéltem az utóbbi filmet az utolsó jelenetéig. Imi (a trainerünk) mobillal a kezében startra készen visszakérdezett, hogy mi is a film címe. :D Megsúgtam neki, feljegyezte. Szóval amikor rám került a bemutatkozás sora, és nem látszott rendesen a ragacsomon a nevem (takarta a sálam, vagy a blézerem galléra, fene tudja) megkért, hogy legyek szíves hangosan felolvasni. Nincs bonyolult nevem, nem is kellett ismételnem, pikk-pakk megjegyezte.

Megmondom őszintén, egész nap oltárira pörögtem, baromira aktív voltam és juhuhúúúúj! Tanultam, tanultam, tanultam, viccelődtem, aktívkodtam, és komolyan, mint a búgócsiga. Szívtam magamba mindent, mint a szivacs, ráadásként jól is szórakoztam közben. A többiek mondták is, hogy ők engem valahányszor látnak, én mindig épp tök lelkes és pörgős vagyok. :D Először megütköztem, de aztán hozzácsaptak, hogy ez bók. Végülis tényleg az. Ha így látnak, azt jelenti, itt tényleg mindig boldog vagyok. :) De azért várom már, hogy pszichológiát tanulhassak. Kiváncsi vagyok, az vajon milyen lesz.

Szenes Berci bácsi

Az történt, hogy teljes értékű lány lévén rám tört az "én most extra széppé teszem magam" hangulathullám. Gondoltam, ha már új a hajam és végre minden beállítás nélkül áll is valahogy, arcom is legyen üde, ragyogó a holnapi suli örömére.

Miközben kenegettem fel magamra a szenes-tengeri sós arcradír-pakolást jól kiröhögtem egyre feketülő képemet. Nah de mondom, eddig nem buktam le, pedig fél éve használom. Csak szép csendben el kell bújnom szobám sötétjében.

Nah elkészült a nagy mű, még utoljára kineveztem magamat, majd épp észrevétlenül araszoltam volna vissza a szobámba az előkészített könyvem mellé, amikor megzörrent a mobil. Sürgős segítséget kellet nyújtani szaktársamnak holnappal kapcsolatban. Igen ám...! De a saját gépem rossz, így a lenti közöset használom. A nappaliban lévőt. Ahol Anya épp tévézett. Szóval elsőnek ő kapott a szívéhez láttamra, majd az éppen felébredő Apa is. Utóbbi kedves anekdótába fogott gyerekkora egyik alakjáról, bizonyos Szenes Berci bácsiról - persze csak miután levegőhöz jutott a nevetéstől -, majd azt is megjegyezte, hogy úgy nézek ki, mint valami groteszk rajzfilm figura. Tudom, hogy nevetségesen néztem ki, de azért megkértem, lehetőleg ezután ne hívjon Szenes Berci bácsinak (a történetben szereplő ember után szabadon). Nem vagyok benne biztos, hogy értette. Azt válaszolta rá, hogy jó ötlet. :P

Hárem

Van egy jellegzetes jelenség férfiak és nők körében egyaránt. A háremhelyzet fantázia. Én magam sosem rajongtam ezért. Úgy gondolom, elég ha egy ember akar, de az nagyon akarjon és viszonzottan. Ma éjjel mégis egy szerelmi háromszögről álmodt két csodapasival. Mindkettő férfias, jó képű, kedves és védelmező.

Az álmomban az alap koncepció az volt, hogy jártam egy minden lány álma pasival, aki kicsit a túl szép, hogy igaz legyen kategória volt számomra. Valakit kerestünk vele, meg a barátaival, így külön váltunk. Ahogy kószáltam, összeakadtam az egyik barátjával, aki nyilvánvalóan belém volt esve. Szegényen nagyon látszott. Épp külön akartunk válni, amikor észrevettem egy betörést. Persze nagyon megijedtem, de közös erővel elkaptuk a gazfickót. Ekkor jöttek a kommandósok (logikus, nem? :P), helikopterrel. Engem felkapott a szél. Ijedten felékaptam, mire ő megragadta a kezem, de a szél őt is elragadta velem együtt. A levegőben szorosan magához ölelt, én pedig kapaszkodtam belé. Talán 1 méternyire emelkedtünk el a földtől, amikor végre leállt a motorlap és mi visszaestünk a földre. Persze elengedtük egymást. Ekkor jelent meg a párom, aki szorosan magához ölelt.

-Nálam jobban senki sem aggódott érted. - mondta. Én pedig tűrtem, hogy öleljen, miközben a megmentőmet figyeltem. Arra gondoltam, hogy volt valaki, aki legalább annyira aggódott értem, mint a párom, ha nem jobban, azután meg arra, hogy igazságtalan vagyok. Ha akkor a barátom ott lett volna velem, bizonyára ő is azt tette volna, mint ez a srác. Még sem tudtam leküzdeni azt a halk kis hangocskát, ami azt súgta, ezzel a másik emberrel összetartozunk.

A párom semmit nem vett észre a vágyakozva egymásra bámulásból, csak elvonszolt a helyszínről, Ő pedig ott maradt egyedül...

Őszintén szólva ez volt az első eset, hogy álmomban valaki velem repült. Általában mindig egyedül röpködök, saját akaratomból és élvezem is. Szóval ez a mostani álom több szempontból is komoly újítás. :)

Joe Hisashi - Howle's moving Castle

Ez az a fajta zene, amire csak annyit lehet mondani: "... És most hunyd be a szemed és élvezd!" :)

Erdő

Mindenki máshol töltödik fel és máshogyan. Van, aki olvas, van, aki kertészkedik, van, aki szexel és van, aki erdőbe jár sétálni. Nekem ez az utolsó az, ami mindig kitisztít. Szemeimet megnyugtatja a zöld látványa, kifújja tüdömből a mérgező levegőt és lelkemből a harag, elgyötörtség mocskát. Amikor az egész lelkem kavarog, fortyog, mint egy kondér forró szurok a tűz fölött.

Múlthéten sajnos elmaradt a vasárnapi séta és meg kell mondanom, érzem a hiányát. Ez a rituálé az, amit egyszerűen életmentőnek tekintek. Érzem magamon, amikor kimarad. Magamba süppedek és rám telepedik a melankólia, az ön-, valamint világutálat... Szóval várom a hétvégi erdőt. Nagyon.

Kutyáink

A ma reggeli termés :D

Mert gyönyörű :)