Igen, épp itt az ideje valami érdemlegeset is írni. Tudom, tudom, bocsi, de amióta Pszichónéninél voltam, írogatom szorgalmasan a naplómat és mivel oda ugye minden szépen mehet kertelés nélkül, ezért amikor fáradtan hazaesek és annyi energiám még van, hogy ölemben nyugvó kezeimet bámuljam, miközben fél órán keresztül próbálom magam rávenni a fogmosásra, meg a pizsibe öltözésre, ide is alkotni valamit már komolyabb kihívássá válik. Pedig hát vannak továbbra is olyan gondolataim, mindenfélém, amit megoszthatnék a közzel. Például, hogy a karórám végre jól jár, mert eljött a téli időszámítás ideje. :D Vagy hogy a virágaim milyen szépek és éledeznek, esetleg bármi egyéb szössz, ami megragadt a buksimban és járattam kicsit rajta a fogaskerekeket (most annyira látom a Modern idők azon jelentét, amikor Charlie Chaplint bekebelezi a gép és tekereg a fogaskerekek között).
Szóval a mai ragacs az "ember tervez, Isten meg röhög és azt mondja rá, hogy NEM" jeligére fut. :) Ma ugyanis valahogy semmi nem akart összejönni. Na, nem bánom annyira, mert azért nem volt vészes nap, főleg miután bementem egy templomba imádkozni.
Igen. Én. Templomba. Nem olvastátok félre! Na nem mintha olyan marhára vallásos lennék, inkább a hit pszichológiai pozitív hatásait díjazom. Maga a katolicizmus teljesen hidegen hagy (mondjuk legalább már nem dühít és késztet káromkodásra, mint hajdanában). Sokkal inkább egyetértek a buddhizmussal, de még abban is van egy-két kitétel, ami "hááááááááttt...! :-/" kategória számomra. Mégis, amióta Erdélyben voltam önkéntes nevelőnő felvettem szokásokat. Például hogy olykor rám tör, hogy bevonuljak egy csendes, üres templomba, elmormoljak egy miatyánkot és úgy egyéb személyes dolgaimmal is számot vessek, majd felálljak, kimenjek. A papokat messzire kerülöm. Gyónni akkor se mennék, ha kergetnének. Előbb megyek pszichológushoz (mint azt tettem is). Eddig ellenálltam a kísértésnek, de ma bementem. Szomorúan tapasztaltam, hogy Pesten a templomokat bezárják lopás ellen. Egy darab imapad volt az üvegajtó elé támasztva, ahonnan látni lehetett az oltár, mellette egy papírlap a figyelmeztetéssel, hogy a helyiséget, csak templomi szolgálat miatt lehet igénybe venni, aztán Tschüss! Oldjátok meg híveim. Dehát mivel bementem és épp átgondolnivalóm, kérnivalóm is lett volna, imára térdeltem, megküzdöttem a miatyánkkal (elakadtam, mert sehogy nem akart eszembe jutni az a fél sor a "... miképpen mi is megbocsájtunk az ellenünk vétkezőknek" előtt), majd előadtam szívem vágyát.
Ha valaki most mindezek után valamiféle szentfazéknak gondol, vagy mint egyes barátaim, angyalnak titulálna, jobb, ha minél előbb kiábrándul. Lehet, hogy pár ismerősöm előtt már soha nem mosom le a Teréz anyu titulust, de azért messze nem vagyok olyan állati jó. Szeretek kedves, gyengéd ember lenni, aki törődik másokkal, és tény és való, hogyha kirabolnak, azzal nyugtatom magam, hogy másnak biztosan jobban szüksége volt az én aprómra, amiből buszjegyet akartam venni, de garantálhatom, olyan felszabadultan és boldogan senki nem énekli az I wanna high way to hell-t, mint én. ;)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése