Pörgés

Tegnap tréningen voltam. Karrier és életpálya tréningen. Eleinte nem tudtuk, hogy ez tényleg tréning lesz, csupán benne volt az órarendben, hogy akkor szombaton suli és reggeltől estig leadnak egy órát, amin a megjelenés kötelező, ugyanis ha nem megyünk, nem kapunk jegyet. Őszinte lelkesedéssel vágott neki mindenki. Face-en ment a rinya, hogy "Jahahahaaaaj! Neeeeem akarok/tudok meeeeenni...!" De végül talán 2 ember volt, aki nem tudta magát összelapátolni és betámolyogni.

Az évfolyamot egyébként 4 csoportra osztották, 4 különböző terembe, a mi csoportunknak ráadásul 1 órával későbbre is kellett bevándorolni (értsd: nem fél kilencre, hanem fél tízre, de mivel a sulim kint van a világ végén, így is hétkor indultam).

Amikor beértem, még bőven várni kellett (na, nem a trainerre, ő időben jött, mellesleg baromira jóképű volt és pszichológus, ami egy ilyen sznobnak, mint nekem heveny nyálcsorgatást okozott), hát figyeltuk Korival, meg Nándival, hogy pakolja ki körbe a székeket. Viccelődtünk. Mondogattam, hogy "Hűűű! Itt valami baromi kooperatív dolog következik...!", Kori meg totál pánikba esett, hogy jahj, most mi lesz, ő az ilyet nem szereti. Végül csak megérkezett a csapat, a tanárnak rögtön szemet is szúrtam, mivel míg vártunk a többiekre - addigra már az osztályteremben - előadtam, hogy mennyire oda-vissza, jobbra-balra és körkörösen is odavagyok Kim Ki-Duk filmjeiért, főleg a Tavasz., nyár, ősz, tél... és tavaszért. El is meéltem az utóbbi filmet az utolsó jelenetéig. Imi (a trainerünk) mobillal a kezében startra készen visszakérdezett, hogy mi is a film címe. :D Megsúgtam neki, feljegyezte. Szóval amikor rám került a bemutatkozás sora, és nem látszott rendesen a ragacsomon a nevem (takarta a sálam, vagy a blézerem galléra, fene tudja) megkért, hogy legyek szíves hangosan felolvasni. Nincs bonyolult nevem, nem is kellett ismételnem, pikk-pakk megjegyezte.

Megmondom őszintén, egész nap oltárira pörögtem, baromira aktív voltam és juhuhúúúúj! Tanultam, tanultam, tanultam, viccelődtem, aktívkodtam, és komolyan, mint a búgócsiga. Szívtam magamba mindent, mint a szivacs, ráadásként jól is szórakoztam közben. A többiek mondták is, hogy ők engem valahányszor látnak, én mindig épp tök lelkes és pörgős vagyok. :D Először megütköztem, de aztán hozzácsaptak, hogy ez bók. Végülis tényleg az. Ha így látnak, azt jelenti, itt tényleg mindig boldog vagyok. :) De azért várom már, hogy pszichológiát tanulhassak. Kiváncsi vagyok, az vajon milyen lesz.