Az történt, hogy teljes értékű lány lévén rám tört az "én most extra széppé teszem magam" hangulathullám. Gondoltam, ha már új a hajam és végre minden beállítás nélkül áll is valahogy, arcom is legyen üde, ragyogó a holnapi suli örömére.
Miközben kenegettem fel magamra a szenes-tengeri sós arcradír-pakolást jól kiröhögtem egyre feketülő képemet. Nah de mondom, eddig nem buktam le, pedig fél éve használom. Csak szép csendben el kell bújnom szobám sötétjében.
Nah elkészült a nagy mű, még utoljára kineveztem magamat, majd épp észrevétlenül araszoltam volna vissza a szobámba az előkészített könyvem mellé, amikor megzörrent a mobil. Sürgős segítséget kellet nyújtani szaktársamnak holnappal kapcsolatban. Igen ám...! De a saját gépem rossz, így a lenti közöset használom. A nappaliban lévőt. Ahol Anya épp tévézett. Szóval elsőnek ő kapott a szívéhez láttamra, majd az éppen felébredő Apa is. Utóbbi kedves anekdótába fogott gyerekkora egyik alakjáról, bizonyos Szenes Berci bácsiról - persze csak miután levegőhöz jutott a nevetéstől -, majd azt is megjegyezte, hogy úgy nézek ki, mint valami groteszk rajzfilm figura. Tudom, hogy nevetségesen néztem ki, de azért megkértem, lehetőleg ezután ne hívjon Szenes Berci bácsinak (a történetben szereplő ember után szabadon). Nem vagyok benne biztos, hogy értette. Azt válaszolta rá, hogy jó ötlet. :P
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése