2013. október 3., csütörtök

Hárem

Van egy jellegzetes jelenség férfiak és nők körében egyaránt. A háremhelyzet fantázia. Én magam sosem rajongtam ezért. Úgy gondolom, elég ha egy ember akar, de az nagyon akarjon és viszonzottan. Ma éjjel mégis egy szerelmi háromszögről álmodt két csodapasival. Mindkettő férfias, jó képű, kedves és védelmező.
Az álmomban az alap koncepció az volt, hogy jártam egy minden lány álma pasival, aki kicsit a túl szép, hogy igaz legyen kategória volt számomra. Valakit kerestünk vele, meg a barátaival, így külön váltunk. Ahogy kószáltam, összeakadtam az egyik barátjával, aki nyilvánvalóan belém volt esve. Szegényen nagyon látszott. Épp külön akartunk válni, amikor észrevettem egy betörést. Persze nagyon megijedtem, de közös erővel elkaptuk a gazfickót. Ekkor jöttek a kommandósok (logikus, nem? :P), helikopterrel. Engem felkapott a szél. Ijedten felékaptam, mire ő megragadta a kezem, de a szél őt is elragadta velem együtt. A levegőben szorosan magához ölelt, én pedig kapaszkodtam belé. Talán 1 méternyire emelkedtünk el a földtől, amikor végre leállt a motorlap és mi visszaestünk a földre. Persze elengedtük egymást. Ekkor jelent meg a párom, aki szorosan magához ölelt.
-Nálam jobban senki sem aggódott érted. - mondta. Én pedig tűrtem, hogy öleljen, miközben a megmentőmet figyeltem. Arra gondoltam, hogy volt valaki, aki legalább annyira aggódott értem, mint a párom, ha nem jobban, azután meg arra, hogy igazságtalan vagyok. Ha akkor a barátom ott lett volna velem, bizonyára ő is azt tette volna, mint ez a srác. Még sem tudtam leküzdeni azt a halk kis hangocskát, ami azt súgta, ezzel a másik emberrel összetartozunk.
A párom semmit nem vett észre a vágyakozva egymásra bámulásból, csak elvonszolt a helyszínről, Ő pedig ott maradt egyedül...

Őszintén szólva ez volt az első eset, hogy álmomban valaki velem repült. Általában mindig egyedül röpködök, saját akaratomból és élvezem is. Szóval ez a mostani álom több szempontból is komoly újítás. :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése