2013. október 13., vasárnap

Mozi és egyéb dolgok

Nem tudom, ki tudja, de tegnap és ma mozi ünnep volt, így tegnap, amikor este hatkor hazaestem suliból, szinte csak lepakoltam, ettem, majd a család össze is cuccolt és nekivágott a pesti éjszakának. :D Röviden szólva: moziba mentünk mind az öten. Ilyenre már olyan régen volt példa, hogy nem tudtuk visszaszámolni években, csupán addig jutottunk, hogy hát igen, amikor öten néztük a Sin City-t (kb az első 15 percig, akkor ugyanis érzékeny lelkületü lévén nem bírtam tovább és kimenekültem a moziból).
Amíg vártunk a mozira, kicsit szétszéledtünk. Én a Libribe mentem előzetes terepfelmérés miatt, hogy mégis milyen pszichó könyvet akarjak majd venni, amikor végre (Ó, Mennyei Manna!) végre megérkezik a Diákhitelem. :P Ki is néztem egy Pszichopatológiai tankönyvet és még egy általános pszichológiával foglalkozót (utóbbi posztra legalább két könyv jelentkezik és még nem tudtam eldönteni, mi lenne a jobb). Arról is elábrándoztam, hogy hajj-hajj-hajj, nekem bizony kellene egy könyvespolc csak a pszichológiai témájú könyveimnek.
Mindezek után beettük magunkat a moziba (majdhogynem szó szerint, mert popcornnal nyakig felpakolva nagy üdcsivel bevágódtunk a második sorba) és csodáltuk azt a filmet, amit csupán ennyivel tudnék leírni: tucatjával olcsóbb. :P Hát nem mondom. Ilyen filmet láttam már nem kettőt, nem is hármat. Ha pedig már látott hasonlót, látta majdnem az összeset. Sajnos azok, amiket igazán meg akartunk nézni, már aznap vagy nem voltak adásban, vagy tele volt a terem. De nem bántuk. Itt igazából a családi élmény volt a mérvadó. :)
Kis magyarázat egyébként, hogy miért nem írtam az elmúlt két napban. Pénteken sulim volt és mivel az utolsó órámat az a tanár tartotta, akire különösen tavaly óta pikkelek (még mázli, hogy a fő tárgyainkat ő tartja), mivel baromira lassan, sztorizósan és érthetetlenül magyaráz (esküszöm, mire kapizsgálni kezdem, mit akar, úgy túl magyarázza, hogy forog tőle a fejem és már azt sem értem, amit előtte érteni véltem) és vizsgánál is erősen "gatya függő", hogy miként reagál. Szóval totál kimerülten hazatámojogtam 11-re és mivel másnap ötkor keltem, bocsánat, de nem tudtam összekapirgálni két értelmes mondatot sem. Tegnap már tudtam volna valamit írni, ha ugye nem mentünk volna moziba. Dehát mentünk, szóval megint 11 után zuhantam ágyba majdhogynem végkimerüléssel. :D Hogy azonban elnézzétek "lustaságomat" felrakok egy videót Charlie Chaplinről, mert tegnap első órában megnéztük a modern időket és nagyon tetszett.
Szóval vidám napot mindenkinek! :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése