Mindenki máshol töltödik fel és máshogyan. Van, aki olvas, van, aki kertészkedik, van, aki szexel és van, aki erdőbe jár sétálni. Nekem ez az utolsó az, ami mindig kitisztít. Szemeimet megnyugtatja a zöld látványa, kifújja tüdömből a mérgező levegőt és lelkemből a harag, elgyötörtség mocskát. Amikor az egész lelkem kavarog, fortyog, mint egy kondér forró szurok a tűz fölött.
Múlthéten sajnos elmaradt a vasárnapi séta és meg kell mondanom, érzem a hiányát. Ez a rituálé az, amit egyszerűen életmentőnek tekintek. Érzem magamon, amikor kimarad. Magamba süppedek és rám telepedik a melankólia, az ön-, valamint világutálat... Szóval várom a hétvégi erdőt. Nagyon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése